MOTIVÁLTSÁG
Ha a feladatok probléma-centrikus gondolkodást igényelnek, nem “tankönyvszagúak”, az jól hat a motivációra, hiszen a feladatmegoldás szellemi kihívást jelent. A csoporttagoknak kiosztott részfeladatok lehetnek többé kevésbé azonosak (pl. egy szöveg négy részének egyéni feldolgozása, majd a tudás megosztása a többiekkel), de akár személyre szabottan – differenciáltan – is kioszthatjuk (pl. a rajzolni jól tudó gyerek rajzos feladatot kap, a vezető típus pedig Vezetői vagy Szóvivői szerepkört). Ha a tanuló nem pusztán passzív befogadója a tanulnivalónak (egy előadást hallgatva és jelentkezéssel szóhoz jutva) , hanem ő maga is konstruálja azt, érintve érzi magát.
Az aktív részvétel biztosítja a tartós motivációt.
KREATIVITÁS
A feladatmegoldásban teret kap a kreativitás, a sokféle megközelítés, a közös ötletelés, így összességében az agy, a kognitív képességek inkább fejlődnek, hiszen erőteljesebben latba kell vetni a fantáziát, a meggyőző erőt, a más nézőponttal való azonosulás képességét. Az absztrakt gondolkodás, a globális látásmód fejlődik, a konvergens, egyirányú gondolkodás helyett a divergens gondolkodás jellemző. A megfigyelések szerint a csoportban sokat dolgozók (gyerekek és felnőttek egyaránt) nyitottabbak, szélesebb látókörrel rendelkeznek, tudásanyag feldolgozásuk gyakorlatiasabb szemléletű, tudásuk ,,élőbb”.
ÖNVEZÉRELT TANULÁS
A kooperatív módszerek az öntevékenységre, az egyéni erőfeszítésre, kezdeményezőkészségre, belső motivációra építenek, és ezáltal egészen más jellegű pedagógusi beavatkozást kívánnak. A pedagógus egy kooperatív tanulási szituációban afféle coach szerepet tölt be, akinek szerepe kevésbé direktív, inkább ösztönző-támogató jellegű. A tanulás tehát közelít az ideális felé, ami pedig a belülről motivált, önvezérelt tanulás. Az aktív részvétel nagyobb motiváltságot teremt – a tanulók jobban élvezik a tanulási folyamatot.
HATÉKONY TANULÁS
A hagyományos, tanári előadáson alapuló tanulási formákban a gyerekek sokszor meg sem szólalnak egész órán. A kooperatív munka fontos része ezzel szemben a problémák megbeszélése és a tudásmegosztás. (Gefferth, 2007) A feladatmegoldás hangosan, beszélgetés, megbeszélés, esetleg vita közben történik. Hogy miért fontos ez? A memóriakutatók egyetértenek abban, hogy az információk hosszútávú bevésésében az ismétlésnek van kiemelt szerepe. Az információknak a belső beszédben, gondolatokban való megjelenítése, illetve másokkal való beszélgetések során hangosan történő kimondása, elismétlése az információk tárolásának hatékonyságát nagyban elősegíti. Márpedig az együttműködő munkaformák során a résztvevők jóval többször kimondják, elismétlik a tudnivalókat, így a rövid távú memóriából az adott információk átkerülnek a hosszú távú memória rekeszbe.
Ha elolvasunk valamit, az olvasottaknak csak 10%-a marad meg memóriánkban, ha ugyanezt halljuk, 20%. Ha a tanulnivalót egyidejűleg cselekvés és beszéd is kíséri, akár 90%-ot is megjegyzünk.
MULTISZENZORIÁLIS TANULÁS
Együttműködő feladatmegoldásnál becsatoljuk a folyamatba a több érzékszerven keresztül történő, úgynevezett multiszenzoriális tanulási elemeket, amelyek a bevésés tekintetében igen hasznosak. Ezek révén többféle tanulási stílusnak kedvezünk. A csoporttagok feladatmegoldás közben egyik csoporttól a másikig sétálnak, a teremben kirakott csomagolólapokra, post itekre dolgoznak, tehát: mozognak (kinesztetikus információfeldolgozás). Ami a vizuális és alkotó jellegű információfeldolgozási módokat illeti: a tanulók rajzokat, szemléltető ábrákat, gondolatábrákat készíthetnek. A taktilis tanulást a tapintható segédeszközök, 3D-s szétszedhető geometriai alakzatok, szókártyák, mondatkártyák, társasjátékok segítik elő. Ezeket a tanulók megérintik, kísérleteznek velük, sorrendbe teszik, rakosgatják, kipróbálják, játszanak velük…
ÉRZELMI ÉLMÉNYEK
Az ilyen jellegű tanulásban segít a memorizálásban maga az érzelmi élmény (pozitív, intenzív élményekkel kísért eseményeket könnyebben jegyzünk meg); a szín és a forma, illetve a tanultak térben való modellezése. Ezért kiváló minden olyan oktatási segédeszköz, amelyet megérinthetünk. Ezért szeretjük a kártyás játékokat és a Smart Cards társasokat a tanítási-tanulási folyamatban.
DIFFERENCIÁLÁS
A kiscsoportos munkaformában könnyebb a differenciálás is, hiszen nem ugyanazt kapja minden diák, a szerepek vagy az egyes specializációk megengedettek, sőt: hasznosak. A feladat eredményes elvégzése a lényeg, és ehhez nem feltétlenül kell minden résztvevőnek grammra ugyanazt végrehajtania. Akár a való életben, a munka világában, ahol ki ehhez ért, ki ahhoz, ki ebben erős, ki abban….
KULTURÁLIS KÖZELEDÉS
Ahogy már említettük, a rendszeres csoportmunka közös élményeket tartogat. Jó esetben ezek sikerélmények: sikerült egy szép textilfestést közösen elkészíteni, egy környezetvédelmi plakátot megtervezni és kivitelezni; egy prezentációt jól megtartani; egy történelmi kort ábrán demonstrálni, egy kisfilmet forgatni, stb. Persze lehetnek ezek kudarcok, amikor nem sikerült az áhított célt elérni, vagy az oda vezető út göröngyös, nehézségekkel, vitákkal teli volt… Akárhogy is: a közös élmény mindenképpen összekovácsol – sokkal inkább, mint az az alaphelyzet, hogy mindenki küzd (vagy sem) a maga érdemjegyéért és ül az iskolapadban interakciók nélkül….
KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
Csoportos megoldás közben nem csak a kognitív kompetenciák fejlődnek, de a diákoknak minden társas kompetenciáját ,,be kell dobniuk”, hogy működőképes legyen a munka. Mit értünk ezalatt? Elsősorban a rugalmasságot, a kommunikációt, az empátiát. Ne felejtsük el: a feladatmegoldás során a résztvevők egymásra utaltak. Támogató interakciókra és hatékony kommunikációra, kreatív probléma- és konfliktusmenedzsmentre van tehát ahhoz szükség, hogy az együttműködés eredményes legyen. Ehhez elengedhetetlen egymás véleményének meghallgatása, az alkalmazkodás, a másik fél nézőpontjának befogadása, és tudatosan, avagy sem: az asszertív érdekérvényesítés technikájának alkalmazása, az, hogy határozottan ki merünk állni saját véleményünk mellett, felvállalva akár a konfrontációt is.
Szép-szép a kooperálás, de miért nehéz megvalósítani a mindennapokban?
Egy jó kooperatív tanóra rengeteg előkészületet és tudatosságot kíván meg a pedagógus részéről. Az esetek többségében azonban ragyogóan beválik: élvezet nézni, ahogy a diákok haladnak, elmélyülten dolgoznak. Ám – valljuk be – ez sem csodamódszer, megvannak a maga korlátai. Ha személyes ellentétek vannak a csoporttagok között, vagy nagy a tudásszint-beli eltérés, esetleg a feladat nem telitalálat, akkor nem is mindig működik, vagy csak döcögősen… Van, hogy hiába alkotjuk meg a csoportot, a tagok nem hajlandóak együttműködni. Egyesek lazsálnak, mások mindent megoldanak helyettük… Spencer Kagan, a kooperatív módszertan atyja Potyautas és Igavonó jelenségnek nevezte ezt és ezek kivédésére az egyenlő részvétel alapelvének maximális figyelembevételét, illetve megvalósítását javasolja.