A bizalom egyfajta pozitív jóslat. Az abban való hit, hogy sikerre viszünk dolgokat. Hogy a másik ember megteszi, amit kérünk tőle. Hogy jól fog menni minden.
Bízom benne, hogy a másik emberre építhetek, vagy egy esemény pozitív kimenetelére számíthatok.
Bizalom. Honnan jön, s mire jó?
Az együttműködést igénylő munka során igen fontos a bizalom. Ha bízom a társaimban, és ők is megbíznak bennem, az pozitív érzésekkel tölt el, felszabadítja a szorongásokat, a gátlásokat. Megnyitja a kreatív erő csatornáit, termékennyé téve a közös munkát és pillanatokat.
Ha bennünk megbíznak, az segíti pozitív énképünk kialakítását. Megbíznak bennem, hisznek bennem, tehát értékes és korrekt ember vagyok. Ha mások által támogatottnak érezzük magunkat, az jól hat a motivációnkra. S ha én megbízom valakiben, az előtt meg merem nyitni lelkem-szellemem titkos zugait. Meg merem vele osztani ötleteimet, gondolataimat, érzéseimet. Nem félek attól, hogy ezeket félreérti, lekicsinyli, ellopja, megszégyenít miattuk vagy visszaél velük.
A bizalom érzése szívet melengető, a szeretethez hasonló érzelmeket és fiziológiai folyamatokat indít el bennünk. A bizalmatlanság ezzel szemben megöli az alkotóerőt.
A bizalom és önbizalom előre hajtó erő. Jó esetben a bizalom működteti magát a társadalmat is. Egy olyan közösségben, ahol megvan a bizalom, az egyén több erőfeszítésre hajlandó a közös célokért. Nincs szükség ellenőrzésre, kontrollra. Ahol magas a bizalom szintje, ott az erkölcsi tartás így a hatékonyság is erősebb.
S kell-e vakon bízni valakiben? Semmiképp! Az ember csak ember. Gyengeségekkel, pillanatnyi érdekekkel, szükségletekkel, nem tudatos motivációkkal. A bizalomnak is megvan tehát a maga ideális szintje. Valahol a teljes bizalmatlanság és a vak bizalom között félúton.