Osváth Erika angol nyelvtanár, tréner régóta példakép a Tanulj Másképp Műhelyesek számára. Jelenleg a Tempusnál tart akkreditált továbbképzéseket. Eddig a pillanatig csak messziről, tátott szájjal figyeltük eredeti tanítási módszereit, elszánt újítani vágyását, profizmusát. És azután jött az újabb ajándék az élettől. Erikával személyesen is találkozhattam, majd a Nyelvpalánta oldalán leközölte egy Hotya Hajnival készült interjúmat, amelyben Hajni a tőle megszokott közvetlenséggel beszél az első oroszos-poroszos nyelvtanulási élményeiről, majd arról, hogyan jutott el a játékpedagógiáig.
Egy egészen biztos: a Nyelvpalántával való inspiráló találkozás egy újabb lépés az élményszerű, játékos angolozás szemléletének terjesztése felé. A cikk első részét itt olvashatod:
Társasjáték virágzó nyelvpalántáknak
Ilyenek a “véletlenek”. A Facebookon keresztül rátaláltam a Smart Cards társajáték oldalára, aztán valahogy a sors úgy hozta, hogy egy nagyon kedves angol tanárnő ismerősöm mesélte, mennyire imádja és imádják a játékot. Olyannyira, hogy néha a nyelvtanárok összeülnek vele játszani! “Akkor ez nagyon klassz lehet” gondoltam. Nem telt egy hét és találkoztam a társasjáték szerzőjének közeli ismerősével, és megkértem, hogy a szerző, Hottya Hajni, meséljen egy kicsit magáról és az ötletéről: a Smart Cards társasjátékról, ami a német és francia nyelvet élvezők számára is elérhető. Igaz, kicsit nagyobbaknak, már virágzó nyelvpalántáknak szól a játék, de tanulságos lehet mindannyiunk számára. Így születnek az ötletek: belőlünk.
Mikor kerültél kapcsolatba az idegen nyelvekkel?
Kisiskolás koromban kötelező volt az orosz. Lehet, hogy mazochista vagyok, de én élveztem a cirill betűk furcsaságát, a naiv történeteket a kispajtásokkal… /nevet/. Bár beszélni természetesen nem tudtam, és – akár a kortársaim -, én is mindent elfelejtettem mára… De szerettem tanulni. Azt hiszem, a lehetetlenül bonyolult ragozási táblázatokat egyfajta logikai rendszernek tekintettem. Meg voltam győződve róla, hogy a nyelvtudás nem más, mint a szabályok vegytiszta alkalmazása – tehát egyfajta matematika. Fel sem merült bennem, hogy egy idegen nyelv arra is jó lehet, hogy kommunikáljunk vele egy másik emberi lénnyel.
A vicc az, hogy az iskolai nyelvtancentrikusság miatt a nyelveket még ma is sok gyerek holt rendszernek, bemagolandó szavak és szabályok tömkelegének érzékeli. Az élő lüktetés gazdagsága elmarad. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim nyitott gondolkodású emberek, így nekik köszönhetően az oroszon kívül már egészen fiatalon angolul és franciául is tanulhattam.
Miért pont az angol és a francia? Mik a leglényegesebb különbségek szerinted a két nyelv között?
Apukám már akkor látta, hogy az angol villámgyorsan meghódítja majd a világot, amikor a dollárboltból (sic!) való Milka csoki és Donald rágó maga volt a beteljesülés, a nyugat mákonya… /nevet/. Szerencsére épp a szomszédunk garázsában nyílt Buda egyik első, fapados nyelviskolája, ott kezdtem el angolul tanulni. Az angol nyelvvel való találkozás egészen másféle élményt jelentett, mint a Nyikto-nye-átszúszvujet-életérzés. Az első perctől elkezdtem valóban használni. Ha külföldre utaztunk, a család kinevezett tolmácsnak azzal a felkiáltással, hogy remekül tudok angolul – dehogy tudtam! -, és ámulva figyelték, ahogy lealkudok néhány drachmát vagy dínárt a kempingben vagy a boltban. Nem beszélve a görög, cseh, német és szláv fiúkról, akik angolul udvaroltak a strandon! Tudományosan ezt hívjuk tapasztalati tanulásnak… /nevet/. Az angollal tehát sikerélményem volt, a mindennapi helyzetek megoldása redukált szókinccsel is ment, értettem a Beatles-szövegeket, később a Led Zeppelint, a Doorst és a Pink Floydot. A lehető leghasznosabb tudás volt ez kamaszként…..
Ha érdekel a cikk folytatása, kattints a Nyelvpalánta oldalára!
http://nyelvpalanta.hu/tarsasjatek-viragzo-nyelvpalantaknak/
