MITŐL LESZ ÉLMÉNY A TANULÁS?
Kényszer vagy öröm? Miért tanulunk?
Mindannyian ismerünk csodálatos tanítókat és tanárszemélyiségeket, ám általánosságban véve Magyarországon még mindig kevéssé elterjedt és támogatott az élményszerű tanítás-tanulás gyakorlata, holott a legmodernebb pedagógiai irányzatok két kulcsszava az együttműködés és az élményszerűség. Cikksorozatunkban arra keressük a választ, mi motivál bennünket tanulásra, mit jelent az élményszerű tanulás, és mi teheti a tanulási folyamatot valóban hatékonnyá.
Mi a tanulás?
A tanulás természetes folyamat, belső igény – a minket körülvevő világ, társaink és önmagunk megismerésére tett csodálatos kísérlet. Ha jól belegondolunk, folyamatos tanulásunk elemi szinten a biztonságunkat szolgálja: azáltal, hogy egyre röbb tapasztalatot szerzünk környezetünkről, rugalmasabban reagálunk annak változásaira, magabiztosabban szállunk szembe kihívásaival. Magasabb szinten a tanulás révén jutunk közelebb önmagunkhoz, ez teszi lehetővé társas kapcsolataink és egyéni képességeink kibontakoztatását, az önkiteljesítést. A tanulás tehát intellektuális-érzelmi gazdagodás, belső élmény, szellemi kaland, amely segít rácsodálkozni személyes fejlődésünk útjaira.
Kérdés persze, ezt a fajta tanulási élményt éljük-e meg az iskolában…
Ha elfogadjuk, hogy a tanulás mélyről jövő emberi igény és spontán módon (is) végbemenő folyamat, felmerül a kérdés, miért élik meg sokan – az iskolás korú gyerekektől kezdve a tinédzsereken át a felnőttekig – a formális tanulást kényszerként. Vajon eleget tesz-e oktatási gyakorlatunk annak érdekében, hogy tanulásra való vágyunkat ébren tartsa és a természetes elsajátítási folyamatot elősegítse?
Mi a TITOK? Megsúgjuk….
Dr Gyarmathy Éva pszichológus különbséget tesz ,,valódi tanulás” és ,,iskolai tanulás” között. A valódi – szükségletként megjelenő – tanulást saját kezdeményezés, kiváncsiság, érdeklődés indítja el. Ez a fajta tanulás belső motiváción alapul, aktív és több érzékszerven keresztül valósul meg, a folyamathoz öröm társul és a tanultak hosszú távon megmaradnak. Ezzel szemben a kívülről vezérelt (iskolai) tanulás mesterséges, passzív, főként hallás után történik (a tanár diktál), az eredményhez (pl feleltetés, dolgozat) öröm helyett megkönnyebbülés társul: ,,Túl vagyok rajta”, ,,Megúsztam”. A hagyományos iskolai tanulás sok esetben nem okoz örömet, sőt, unalmat vagy szorongást kelt, a tanultak nagy része pedig elenyészik, elfelejtődik és nem válik hasznos tudássá.
Mitől lesz örömtelivé a tanulás?
Mikor tanultunk életünkben a legtöbbet? Idézzük fel jellegzetes tanulási pillanatainkat! Az első biciklizést, papírhajtogatást, a különböző szerepjátékokat! A megismerést egyfajta belső feszültség, izgalmi állapot (pozitív stressz) indítja el. ,,Ezt még nem tudom, talán nem is fog sikerülni” vagy: ,,Szeretném kipróbálni…”. A tapasztalatszerzést enyhe facilitáló szorongás kíséri. Az eredményig erőfeszítéseken, akár kudarcokon keresztül vezet az út. A sikerélményt, az örömérzetet végül a kompetensség érzése adja: ,,Képes vagyok rá, meg tudom csinálni!”. A valódi tanulást erős motiváltság, izgalom, örömérzet és sikerélmény jellemzi, amelyek szoros összefüggést mutatnak a tanulás hatékonyságával.
Természetesen utopisztikus elképzelés lenne iskoláinkat a spontán tanulás színtereivé alakítanunk. A hatékony, a gyermeki igényekhez alkalmazkodó (adaptív) oktatásnak mégis célja, hogy a mindennapi pedagógiai gyakorlat integráns részévé tegye a spontán tanulás elemeit. Akár a kiváncsiskodást, a játékot, a kísérletezést, a találgatást… A következőkben mindezek módszertani lehetőségeit vizsgáljuk.
Hotya Hajni
Felhasznált irodalom:
Dr GYARMATHY Éva: Diszlexia, Lélekben Otthon Kiadó, 2007
SELYE János: Életünk és a stressz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.
RÉTHY Endréné: Motiváció, tanulás, tanítás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2003